A Wysocki légió újraélesztésének gondolata 1997. április 6-án vetődött fel az isaszegi csatatéren rendezett ünnepségen, ahol először mutatták be egymásnak a későbbi két alapító-szervezőt, dr. Sutarski Konrádot (akkor az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökét) és Máté Endrét (akkor a Kossuth Szövetség ügyvezető elnökét). A megbeszélést tett követte és 1998. március 13-án a budai Angelika Kávéházban tartott sajtótájékoztatón be is mutatkozott az első két ulánus egyenruhát viselő katonai hagyományőrző. Az ezt követő összefogásnak és gyors szervezésnek köszönhetően a forradalom és szabadságharc másfél éven át tartó 150. éves jubileumi ünnepségein már egy 8-10 fős csapattal vehettünk részt. Később a II. világháború kitörésének 60. évfordulóján - 1999-ben - felmerült az igény egy ilyen jellegű hagyományőrző csapat létrehozására is, tekintettel arra, hogy az 1939 szeptemberi németek és szovjetek elleni hősi honvédő harcok után több mint 150.000 lengyel katona és civil talált menedéket Magyarországon. Sokaknak végső nyughelye is ebben a földben van. Varsói testvércsapatunk vezetőjének, Woronowicz Robert hadnagy segítségének köszönhetően két 1936 mintájú egyenruhával megalakítottuk a Zolnierz Wrzesnia, azaz a Szeptember Katonái nevű díszrajunkat is, amelyhez későbbiekben újabb egyenruhákat varrattunk. 2011 tavaszától bele kezdtünk a 16-17. sz-i lengyel korszak ápolásába amivel jelentős nemzetközi figyelmet is kaptunk, 2012 tavaszától pedig az I. világháború korszakával is foglalkozunk. Csapatunk korhű ruházattal és felszerelésekkel rendelkezik mind a négy korszakot tekintve (fegyverzet, tábori felszerelések… stb.) folyamatosan fejlődünk, ahogy azt erőforrásaink engedik.

Mind a négy korszakot bemutató csapatunk vezényleti nyelve a lengyel, a légió tagjai magyarországi lengyelek, vagy azok leszármazottai, vagy olyan “szimpatizánsok”, akiket érdekel a lengyel-magyar történelem, kultúra és hajlandóak alávetni magukat egy katonai hagyományőrző szervezet szellemiségének, céljainak és eszmeiségének. 2007 márciusában egyesületté alakultunk, Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület néven, amely minden más szervezettől független, a lengyelség és a magyarság közös történelmét, kultúráját, hagyományait és több mint ezer éves barátságát őrizzük és ápoljuk. A légió jelenlegi létszáma 25 fő és évente kb. 50 rendezvényen veszünk részt.

További információk, képek találhatók a Facebook oldalunkon, illetve elérhetőek vagyunk az info_kukac_wysocki.hu címen is.

Közhasznúsági jelentéseink ezen a linken találhatók.